Menedék

Írások, bátorítások, történetek.

Néha a hosszabb úton kell menned
Daenerys Targaryen, the Queen I chose

Van úgy, hogy sokat kell szenvedni és várni arra, hogy az elhívásunk valóra váljon. Sokan arról számolnak be, hogy miután megkapták az elhívásukat, az egy felfelé ívelő görbét írt le, már ha  megvalósulását nézzük. Az élet viszont nem mindenkivel ilyen kegyes. Egyeseknek sokkal többet kell várniuk, hogy végre beleléphessenek az elhívásuba. Évek és évek kellenek, hogy a látomás és látás, ami hajtja őket a valóságban is manifesztálódjon.

Nagyon tudok azonosulni Daenerys-szel abban, hogy mennyit kellett várnia, hogy elindulhasson azon az úton, ami kijelentetett számára. Ha csak azt a részt nézem, ami Dany egyik legnagyobb vágya és álma volt: haza menni, ez is 6 teljes évadon keresztül húzódott a 8-ból. Minden dolog ami történt Viharban született Daenerys-szel, akkor, abban a pillanatban úgy tűnt az ellenkező irányba tereli a Sárkánykirálynő életútját. 

 Röviden bemutatok két eseményt ami először bár zsákutcának tűnthetett, mégis hatalmas booster volt Daenerys számára, sőt az egyik esemény megváltoztatta az életútját öRöKrE.

 

Esemény numero uno: 

Amikor Daenerys-t érdekházasságba kényszerítítette Viserys Khal Drogohoz, az egy olyan eseménynek nézett ki, ami, Dany útjába újabb akadályokat görget, megakadályozva, hogy Essosból hazajusson Westerosba. Mégis az esküvője volt az az esemény, ami megalapozta a jövőjét, ugyanis megkapta nászajándékba a sárkánytojásokat. (Erről bővebben itt olvashatsz: https://menedekhungary.blog.hu/2019/10/10/sarkanyok_szuletnek) Ha belegondolunk abba, hogy Daenerys valódi hatalmát a sárkányok adják  (meg azért az se hátrány, hogy aszbesztből van a nő - tudniillik tűzálló), jó ha realizáljuk, hogy egy olyan eseményen tett szert erre, amit a háta közepére nem kívánt, és legszívesebben kibújt volna alóla. 

Esemény numero dos: 

 Amikor Daenerys megtudta, hogy Yunkai és Astapor városában a rabszolgatartók ismét láncraverték a felszabadított embereket, úgy döntött, marad Meereenben és azt teszi amit a királynők szoktak: uralkodni fog (Game of thrones s4e05). Ez egy olyan döntésnek tűnhet ami messze-messze viszi attól a céltól ami ott lebegett előtte, azóta a pillanat óta, hogy kislányként Viserys mesélt neki a Hét Királyságról, tájairól, várairól. Haza akart menni, de úgy döntött, nem hagyja, hogy a felszabadított rabszolgákat újra láncra verjék. 

 Daenerysnek az életútját ez a két esemény eléggé más irányba terelte. Lehet hamarabb Westerosra ért volna az esküvő és a Sárkány-öböl (korábbi néven Rabszolga-öböl néven volt ismert) felszabadítása nélkül. Néha olyan eseményeken kell keresztül mennünk, amik látszólag nagyon messze visz minket a célunktól, elhívánunktól. Néha ahhoz hogy eljussunk Nyugatra, Keletre kell mennünk. (jó tudni: a Föld geoid alakú, ha Nyugat felé indulsz, előbb utóbb Keleten kötsz ki /földön és vízen keresztül/ ). 

Ha Daenerys életújtát nézzük (szó szerint, azt az utat amit megtett, városról városra) akkor az nem egy egyenest ír le. Egyenesen A-ból B-be. Az A = Essos (Pentos) , B = Westeros (Királyvár) Egy hatalmas kerülőt tesz meg Dany. Pentosból amíg Meereenig eljut az nagyjából 8600 mérföld. Míg ha Pentosból áthajózik a Keskeny-tengeren Westerosra az nagyjából 300 mérföld lett volna csak.  Ez azt jelenti számomra, hogy a zsákutcák, és a kerülők hatalmas potenciálokat rejthetnek. Ha csak arra gondolok, hogy az út Meereenig huszonnyolcszor volt hosszabb, mintha egyenesen Westeros felé veszi az irányt Dany, az nAgYoN dUrVa. NAGYON. Isten szokszor nem a legrövidebb úton vezet, hanem a leghosszabbon. Nem értem, és nem állítom, hogy mindig türelmesen kezelem, de hinnem kell abban, hogy Istennek célja van ezzel, ha más nem, tanítani akar és formálni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://menedekhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr3915221484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Menedék

Írások, bátorítások, történetek. Mindezek központjában az a személy Aki teljesen átformálta az életünket: Isten. Megtapasztaltuk, hogy valóságos. Nem csak hallja, ha imádkozunk hozzá, hanem válaszol is rá. Tapasztald meg te is azt, hogy Isten valóságos! Fedezz fel egy új életet!

Címkék

2017 (1) Ábrahám (1) All Lives Matter (1) álom (1) álommeló (1) amikorIstenhallgat (3) az óriások elbuknak (1) a hatalom gyűrűje (1) A kék hajtól Krisztusig (1) A király közöttünk van (1) barát (1) bátorítás (11) bizalom (3) Black Lives Matter (1) bűn (1) Chris Pratt (1) coming out (1) covid-19 (1) csend (1) csónak a vízen (1) Daenerys Targaryen (2) dragons (1) elengedés (1) Elevation Worship (2) elfogadás (1) elvégeztetett (1) emlékezés (1) eső (1) Eszter (1) Fedetlen arccal (1) fenntartó erő (1) film (1) főnix (1) Fordulópont (1) Four Season (1) Frodo (1) from ashes we will rise (1) Game of Thrones (2) görög filozófia (1) gravitáció (1) gyász (1) gyermeki bizalom (1) gyülekezet (1) gyülekezeti helyzet (1) Gyűrűk Ura (1) halál (1) hatalom (1) ha nem is látom hiszek (1) híresség (1) hit (9) hitetlenség (1) hit szemüvege (1) hosszabb út (1) hozzáállás (2) hűség (1) időzítés (1) iga (1) igazság (3) ígéret (1) Immanuel (1) indulj (1) intertestamentális (2) Istentől kapott hatalom (1) Isten üzenetei és bátorításai a sorozatok és filmek világán keresztül (2) Jaycee (1) Jézus (6) Jézus kérdései (6) Jézus Krisztus (3) Jézus Krisztus bizonyítéka (1) kegyelem (3) képmutatás (1) kereszt (1) kereszthalál (1) kerülő (1) keskeny út (1) készen állsz (1) kezdetek (1) Krisztus (1) látni (1) látomás (2) látom ha hiszem (1) légy okos (1) Lépj ki a kerítés mögül! (1) logos (1) magic (1) megéri várni (2) megismerés (1) megtérés (5) Megtérés új élet (1) Megtérés új élet 2 (1) megváltás (1) mélyvíz (1) Menedék (1) Mother of Dragons (2) nagypéntek (2) nehézségek (1) némaság (1) őszintén (1) puszta (3) queen (1) radikális (1) radikális kereszténység (1) rasszizmus (1) remén (1) remény (2) reménység (5) Rend Collective (1) Samu (1) sárkányok (1) something more (1) sorozat (1) szabadság (1) szabályrendszer (1) szél (1) személyes üzenet (3) szemüveg (1) Szent Szellem (1) szenvedés (1) szeretet (1) szolgálat (1) tanítás (9) tanítás.. (1) törvény (1) tűz (1) új (1) új kezdet (1) üzenet (5) vagyok (1) vallás (2) vallás és hit (2) valóság (1) vándorlás (1) várakozás (6) veled az Úr (2) vigasztalás (1) Világítótoronynak lenni kiváltság! (1) viselkedés (1) víz (1) völgy (1) zsákutca (1) the Queen I chose (1) ἐγώ εἰμί (1) Címkefelhő

Linkek

süti beállítások módosítása