Menedék

Remek februárom volt. Felköltöztem Budapestre és bekerültem egy olyan munkahelyre és szektorba, amiről régóta álmodtam. Nem mertem elhinni, hogy valaha össze fog jönni és lássatok csodát, a Budapesti Nemzetközi Reptér munkatársa lehetek. Az aviation ágazatban dolgozhatok. Minden flottul ment egészen addig amíg a COVID-19 nem lett a magyar valóság része…

A repülőtéren már pletykákat lehetett hallani mindenféle intézkedésekről a különböző cégek részéről, de eleinte semmi komoly nem volt. Egészen addig amíg be nem jelentették a veszélyhelyzetet. Innentől a dolgok felgyorsultak. Mivel próbaidőn vagyok még, ezért a fizetetlen szabadságot javasolták a cégnél. Nem akartak elküldeni, viszont mivel egyre kevesebb a járat, egyre kevesebb a bevétel, ha elbocsátás lenne nagy valószínűséggel a próbaidősöket bocsátanák el első körben. Így arra jutottam, hogy elfogadom a fizetetlen szabit, és március 17-től a jelenlegi állás szerint 2 hónapig otthon leszek. Lehet, hogy a helyzet hamarabb megoldódik és hamarabb mehetek dolgozni, az is lehet, hogy később… Az a biztos, hogy nem lehet tudni semmit. Azóta április közepén a cég kénytelen volt elbocsátani minket, hiszen a bevételi forrását elvesztette. A reptér forgalmának 99.3%-át vesztette el. A mi GH (földi kiszolgáló) szervezetünk is kénytelen volt lépni. El kellett bocsátania az újonnan felvett embereket. Amikor az irodában a papírokért bementem a kollégáimon láttam, hogy ez még nem a vége. Úgy is váltunk el egymástól, hogy amikor újra beindul az élet, visszamehetek. Addig valahogy ki kell húzni. Láttam azt, hogy ők is reménykednek. Velük együtt remélem én is, hogy valamikor a minél közelebbi jövőben a járvány el fog tűnni, mert el kell tűnnie. Véget fog érni ez az egész rémálom… Egyszer… Remélem mihamarabb…

A sok bizonytalanság és káosz közepette mégis azt éreztem, hogy minden rendben lesz. Egyfajta természetfeletti békességem volt és van is a mai napig.

A pszichém persze küzd azzal, hogy nincs infó arról, meddig tart ez az egész és ebben a bizonytalanságban néha nagyon nehéz megtalálni a jó dolgokat, megtalálni azokat, amikért hálásak lehetünk.

Egyet tudok: Isten velünk van. Tudom és hiszem azt, hogy Ő ebből kiszabadít minket. Azt is hiszem, hogy gondoskodni fog rólunk. Ami ebben a szituációban nagyon nagy igazság lett számomra az Pál üzenete: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” Róm 8:28

De talán ettől az angol még jobban visszaadja, amit érzek: „And we know that in all things God works for the good of those who love him, who have been called according to his purpose.” (NIV)

Isten népe nagyon sok mindent átélt a történelem során és nem volt soha olyan időszak, hogy Isten elfelejtkezett volna róluk. Persze volt olyan, amikor Isten hátralépett kettőt és csak hallgatott évszázadokon keresztül, de akkor sem felejtkezett el róluk, rólunk.

Bizton sokan elkezdték már fejtegetni, hogy mi az oka amiért Isten megengedte, hogy a COVID-19 elszabaduljon. Miért engedi meg Isten? Szerintem viszont az a kérdés, hogy mi mit kezdünk ebben a helyzetben. Kétségbeesünk és hagyjuk, hogy a mindennapi hírek alakítsák a hangulatunkat, vagy azt mondjuk, hogy: oké, bízunk abban, hogy az orvosok, a WHO és még ki tudja ki nem valami jót kihoz ebből a helyzetből, de nekünk van egy olyan orvosunk, aki minden betegségre tudja a gyógyírt. Mert a Föld nem tud előrukkolni olyan betegséggel, amire a Menny ne tudna gyógyírt adni.