Menedék

Én 13 éves koromban találkoztam Isten szeretetével úgy igazán. Ez egy keresztény ifjúsági nyári táborban történt. Öt napos tábor volt, és az utolsó előtti este eljött a gyülekezetünk egyik presbitere (lelkésze), aki Szentlélekről beszélt nekünk az ige alapján (Jn7,37-38; Jn16,7-10; Apcsel2), majd akik szerették volna, azokért imádkozott, hogy kapjanak Szentlélek-keresztséget.

Szent Szellem keresztség (vagy Szentlélek-keresztség)
A Bibliában talán legtöbbet emlegetett rész ebben a témában az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetében található. Pünkösdkor, 50 nappal Jézus feltámadása után a tanítványok együtt voltak, imádkoztak és könyörögtek. Várták a Vigasztaló, Szent Szellem (Szentlélek) eljövetelét, ahogy Jézus Krisztus megígérte, hogy elküldi őt (Jn16,8). Ez meg is történt, Szent Szellem betöltötte a tanítványokat, aminek hatására a tanítványok elkezdtek új nyelveken szólni. (Ezt nevezzük nyelveken szólásnak. Két fajtája létezik: Egyik, hogy létező nyelveken szólnak, amelyet előtte ők maguk sosem beszéltek, másik, hogy mennyei nyelveken, angyalok nyelvén – 1kor 13. Míg előbbi inkább mások felé való szolgálatra és misszióra, utóbbi saját magunk építésére adatik.) Viszont nem csak nyelveken szólni tanultak meg hirtelen az Apostolok pünkösdkor, hanem bátorságot és erőt is kaptak a Mennyből. („Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” ApCsel 1,8) Ha röviden szeretném összefoglalni, akkor a Szent Szellem keresztség által egyfajta sokkal mélyebb kapcsolatba kerülhetünk Istennel. Azáltal, hogy az Ő Szellemével egy ilyen nagyon szoros kapcsolatba kerülünk, egy teljesen új szintre emelkedik a kapcsolatunk a Szentháromság Istenével. Jn 16,13: „De amikor eljön az igazság Szelleme, elvezet majd titeket minden igazságra...”  

Így történt, hogy értem is imádkozott, mert nagyon szerettem volna, hogy én velem is megtörténjen mindaz, amiről azelőtt csak hallottam. És ekkor amíg ő imádkozott értem egy ilyen kellemes melegség járt át, elkezdtem sírni, és egy belső meggyőződés „költözött” belém, hogy Jézus szeret. Az este későbbi részében volt lehetőség vízkeresztségre is, és mivel arra is nagyon vágytam, így aznap este a vízkeresztséget is „megszereztem” a tábor kültéri medencéjében.  Olyan erős megtapasztalás volt ez, hogy azzal a vággyal hagytam el a tábort, hogy Istennek akarok élni egyes-egyedül. Ezt követően kiolvastam a Bibliámat, abbahagytam a TV nézést, és bátran bizonyságot tettem évfolyamtársaim előtt suliban arról, hogy hiszek Jézus feltámadásában.

Gyülekezetben elkezdtem bejárni az istentiszteletekre (előtte a fiataloknak tartott bibliaiskolákra jártam csak). Vágytam Isten újbóli érintésére, és azt gondoltam, hogy ezt a nagyon intenzív közelséget újra és újra meg lehet tapasztalni, amihez nem is kell mást tenni, csak bejárni a dicsőítésekre [istentiszteletnek azon része, amikor dalokat (pl. gospel) énekelünk Istennek]. De tévedtem. A dicsőítésen való részvétel nem volt biztosíték arra, hogy elmerüljek Isten szeretetében. Végre benn voltam a dicsőítéseken a nálam 1-2 évvel idősebb keresztény barátaimmal, de nem éltem át azt az érintést és szeretet, amit akkor nyáron a táborban. Nem tudtam Istent ugyanolyan nyitott szívvel keresni és dicsérni, mert ott voltak a barátaim, és azon járt az eszem, hogy mit gondolnak majd rólam, ha hamisan énekelek, vagy ha felemelem a kezem Istennek. Elbátortalanított, hogy nem láttam bennük azt az égő szívet, és mivel idősebbek voltak nálam, és nagyon kerestem az elfogadásukat, így nem mertem megkockáztatni, hogy „rosszat” gondoljanak rólam. Pedig ők is ugyanazt az Istent keresték! Csak elhittem egy hamis gondolatot, és ezzel meglopott az ellenség.

Így szépen lassan az a tűz, ami nyáron a szívemben gyúlt, alábbhagyott. Bejöttek, és ottmaradtak az életemben olyan dolgok, amikről nem gondoltam, hogy függőségek, de a mindennapjaim részévé váltak. Ki tudtam hagyni 1-2 napot, 1-1 hetet pornó vagy számítógépes játékok nélkül. De miért tettem volna, ha jól éreztem magam ezektől a dolgoktól? Nem gondoltam, hogy rettenetes dolgot követnék el. Viszont most így utólag sajnálom, hogy a napi 3 óra számítógépes játék helyett miért nem tanultam inkább zenét például. Barátságokat nem online szereztem, az angol tudásom se a játékokból szedtem fel, legfeljebb egy minimális szókincset tudtak hozzáadni a meglévőhöz. Vagy tanulhattam volna programozni, lefogadom, hogy élveztem volna, csak azt se tudtam, hogy van ilyen! Ez kicsit szülőkön is múlik, de nem hibáztatom őket, mert többet adtak, mint bárki adhatott volna a helyükben.

Szóval kötelékekkel éltem, és lett egy barátnőm, aki katolikusnak lett megkeresztelve, de Bibliát sose olvasott igazán, még az evangéliumokkal se volt tisztában. Három évig voltunk együtt, s amikor szakítottunk, akkor csöppentem vissza igazán az istenkeresésbe. Mélyebb és mélyebb érintéseit tapasztaltam meg Istennek. Ahogy kerestem Istent, megtapasztaltam, hogy leszakadnak rólam láncok és nem függök többé egészségtelen kötelékektől. Krisztusban szabad lettem nemet mondani. Megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor egyik pillanatról a másikra Isten hit által meggyógyít az allergiából, hogy milyen az, amikor az egyik pillanatban még be van dugulva az orrom, és a másiktól kezdve már nem kell bevennem a gyógyszert, tisztán veszem a levegőt és a szemem, torkom sem viszket.

Nem minden köteléktől és lánctól szabadultam meg egyik pillanatról a másikra, de mindig meglepődtem azon a szabadságon, amit Isten adott. Mint amikor az ember odáig csak a vajas kenyeret ismerte, és utána rájön, hogy nutellával mennyivel jobb! „Ilyen létezik, és én eddig nem ismertem?!” – Na ilyen érzés belekóstolni Isten szabadságába!