A zsidó-keresztény kinyilatkoztatásban voltak kisebb-nagyobb szünetek, amikor Isten hallgatott. Bármennyire is akarta a nép, nem volt kijelentés, nem volt prófétai szó, nem volt aktuális vezetés.
Ha a Bibliát materiális formában forgatod, (jajj, nem kell mindjárt rosszra gondolni, úgy értettem, hogy könyv formájában, kézzelfogható módon. - Jó de akkor miért nem azt írod...) akkor általában az Ószövetség és Újszövetség között néhány üres lapot fogsz találni (az már Bibliára válogatja, hogy mennyit).
Malakiás utolsó és Máté első verse között nagyjából négyszáz év telik el. Isten négyszáz éven át megvonta a szavát tőlünk, és elrejtőzött. (Ezt az előző bejegyzésben is leírtam, de úgy gondoltam itt is meg kell említeni, mert szorosan kapcsolódik a témához és egy kis ismétlés nem árt :)
Nem szólt, nem volt vezetés. Isten kommunikációja a csönd volt. Az előző bejegyzésben ("Amikor Isten hallgat - 2019.01.09.) reflektáltam arra, én ezt hogyan is élem meg. Kibuggyant belőlem a tehetetlenség és az is, hogy ez nagyon kívül van a komfortzónámon. Valójában viszont ilyenkor látszik csak meg igazán, hogy mi is van bennünk.
Olyan könnyű hinni, amikor épp minden jó és áldások vannak. Az igazat megvallva, ezekben az időszakokban nem is kell hinnünk. A dolgok csak úgy "történnek". Amíg van vezetés, amíg jön szó a Mennyből minden happy - na jó, majdnem minden. Ellenben vannak azok az időszakok amikor beüt a krach.
Amikor látszólag nem ennek kellene történnie, hiszen betartottuk a szövetség ránk eső részét, Isten - látszólag - valahogy nem akarja tartani magát az általa kínált feltételekhez. Az Ószövetség idején ilyenkor Izrael panaszzsoltárokat írt, amiknek az volt a céljuk, hogy emlékeztessék Istent, hogy: 'Heey Mindenható! TE jöttél szövetséget kötni, aztán TE nem tartod be a TE feltételeidet?'
És Isten mit tett ilyenkor? Lesújtott és rendet tett? Nem, Isten valamiért szereti, ha emlékeztetik az ígéretekre, amit tett. És előbb, vagy utóbb megküldte a választ és a szabadítást.
Az intertestamentális korban azonban nem állt meg az élet. Uralkodók emelkedtek fel és buktak el, elkészült az Ószövetség görög nyelvű fordítás-átirata a Septuaginta (LXX), ott volt a makkabeus háború, aminek a hozadéka a hanuka. És az intertestamentális kor végén megjelent Keresztelő János, aki pedig előkészítette az utat magának a Messiásnak, Jézus Krisztusnak.
Az intertestamentális kor végén, amikor Isten már közel 400 éve a hallgatást választotta, mint kommunikációs csatornát, amikor már el is feledkeztek a csodákról, amiket őseik megéltek, amikor már mindennapossá vált a Messiás-várás, jött a BUUMM Isten részéről és elküldte a Fiát. Erről az időszakról a Galata 4:4 úgy beszél, mint az idők teljessége. (Erről egy következő bejegyzésben részletesen)
Végkövetkeztetésem: Ha hosszú hallgatás időszakát éljük Istennel, tartsuk észben, hogy Isten utat készít, és a Megváltó eljövetele közel van már.
Folytatása következik!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.