Menedék

Írások, bátorítások, történetek.

JÓ FORMÁBAN VAGY?

Ha bekerülsz egy közösségbe, akkor rövidebb vagy hosszabb idő alatt, de próbálsz beilleszkedni. Ám a beilleszkedéssel együtt kezded elsajátítani azokat az értékeket, normákat amelyek az adott közösséget, csoportot jellemzik. 

Abban az esetben ha vannak képességeid és értékeid - már pedig vannak - akkor az adott csoport, vagy közösség fel fogja ezt fedezni. A náluk lévő hézagokat pedig próbálják betölteni ... néha veled. Még akkor is, ha nem illesz bele az adott feladatkörbe.

Viszont vannak olyan képességeid amivel ezt a területet betöltheted, de nem ez az "álommelód". Véleményem szerint ha egy közösség tagja vagy, akkor tedd azt, amit 120%-ban tudsz csinálni. Ami motivál és inspirál, és szereted csinálni. 

Gyülekezeteinkben néha szolgálatkészségekből beállunk olyan területekre amelyek nem a sajátunk. Nem ez az elhívásunk, nem is 100%-ban szeretnénk csinálni, de nem merünk nemet mondani. 

Sorra veszünk magunkra olyan terheket amiket nem kéne és leterhelve érezzük magunkat. Egy igát kell azonban csak felvennünk, semmi többet: Jézus Krisztus igáját (Mt 11:29).

Csak azért, mert egy 5 centi átmérőjű gömböt át tudsz nyomni egy 5 centis élhosszúságú kockának szánt résen, a formába nem a  gömb való, és ha fordítva próbálnád, a kocka nem menne bele a gömbnek szánt részbe... 

square-peg-round-hole.jpg

A képen látható játékot a kisgyerekeknek szánják, és arra való, hogy felismerjék a különböző formákat, és mindegyiket a megfelelő részbe tegyék. A modernkor vívmánya, hogy van már ez műanyagból, sőt szilikonos anyagból is, ami könnyen össze lehet nyomni, és nem is látunk csillagokat, ha rálépünk... Ha a szilikonos játékot vesszük alapul, bármelyiket formát belenyomhatja a gyerek bármelyik formába... Picit szenved vele, nagy erővel és kitartással azonban megoldja... Ám lehet, hogy a forma megsérül - eltörik, szétszakad - még akkor is, ha könnyen formázható szilikonos anyagból van. 

Csak azért, mert a gömb átmegy a kocka formán, nem oda való!

Keresztényként nem kell, hogy mindig mindenkinek megfelelj. Sőt... Senkinek nem kell, hogy megfelelj, egyedül Istennek. Bele akarnak majd kényszeríteni különböző keresztény "formákba", elvárásokba. Több, mint valószínű, hogy egyikbe se fogsz beilleni, mert mindegyik általánosítás. Téged máshogy vezet Isten, máshogy szól, másra helyezi a hangsúlyt. 

Soha ne akarj megfelelni a különböző emberi elvárásoknak, mert abból csupán frusztráció és stressz fog születni. Ne emberi normákat és szabályokat kövess, hanem Isten normáit. Itt nem arra biztatlak, hogy légy lázadó, és ne fogadj el semmilyen szabályt vagy normát. Csupán azt kérem, hogy ha kényelmetlenül érzed magad, akkor vizsgáld meg, hogy miért érzed így magad... És ha azért van, mert olyan emberi szabálynak akarsz megfelelni ami csupán a szabályhozók szűklátókörűségéből adódik, akkor merj abban a szabadságban járni, amit Isten adott neked. (Elsősorban szabad vagy arra, hogy amit nem akarsz, azt ne tedd meg ;) ) 

Ne hagyd, hogy mások elvárásai keretek közé szorítsanak. Kövesd Istent és azt az utat amit Ő mutat neked. Ne próbáld mások életét élni, hanem éld a sajátod. Ne mások álmait valósítsd meg, hanem éld meg a sajátod Istennel! 

A bejegyzés trackback címe:

https://menedekhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2113782570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Menedék

Írások, bátorítások, történetek. Mindezek központjában az a személy Aki teljesen átformálta az életünket: Isten. Megtapasztaltuk, hogy valóságos. Nem csak hallja, ha imádkozunk hozzá, hanem válaszol is rá. Tapasztald meg te is azt, hogy Isten valóságos! Fedezz fel egy új életet!

Címkék

2017 (1) Ábrahám (1) All Lives Matter (1) álom (1) álommeló (1) amikorIstenhallgat (3) az óriások elbuknak (1) a hatalom gyűrűje (1) A kék hajtól Krisztusig (1) A király közöttünk van (1) barát (1) bátorítás (11) bizalom (3) Black Lives Matter (1) bűn (1) Chris Pratt (1) coming out (1) covid-19 (1) csend (1) csónak a vízen (1) Daenerys Targaryen (2) dragons (1) elengedés (1) Elevation Worship (2) elfogadás (1) elvégeztetett (1) emlékezés (1) eső (1) Eszter (1) Fedetlen arccal (1) fenntartó erő (1) film (1) főnix (1) Fordulópont (1) Four Season (1) Frodo (1) from ashes we will rise (1) Game of Thrones (2) görög filozófia (1) gravitáció (1) gyász (1) gyermeki bizalom (1) gyülekezet (1) gyülekezeti helyzet (1) Gyűrűk Ura (1) halál (1) hatalom (1) ha nem is látom hiszek (1) híresség (1) hit (9) hitetlenség (1) hit szemüvege (1) hosszabb út (1) hozzáállás (2) hűség (1) időzítés (1) iga (1) igazság (3) ígéret (1) Immanuel (1) indulj (1) intertestamentális (2) Istentől kapott hatalom (1) Isten üzenetei és bátorításai a sorozatok és filmek világán keresztül (2) Jaycee (1) Jézus (6) Jézus kérdései (6) Jézus Krisztus (3) Jézus Krisztus bizonyítéka (1) kegyelem (3) képmutatás (1) kereszt (1) kereszthalál (1) kerülő (1) keskeny út (1) készen állsz (1) kezdetek (1) Krisztus (1) látni (1) látomás (2) látom ha hiszem (1) légy okos (1) Lépj ki a kerítés mögül! (1) logos (1) magic (1) megéri várni (2) megismerés (1) megtérés (5) Megtérés új élet (1) Megtérés új élet 2 (1) megváltás (1) mélyvíz (1) Menedék (1) Mother of Dragons (2) nagypéntek (2) nehézségek (1) némaság (1) őszintén (1) puszta (3) queen (1) radikális (1) radikális kereszténység (1) rasszizmus (1) remén (1) remény (2) reménység (5) Rend Collective (1) Samu (1) sárkányok (1) something more (1) sorozat (1) szabadság (1) szabályrendszer (1) szél (1) személyes üzenet (3) szemüveg (1) Szent Szellem (1) szenvedés (1) szeretet (1) szolgálat (1) tanítás (9) tanítás.. (1) törvény (1) tűz (1) új (1) új kezdet (1) üzenet (5) vagyok (1) vallás (2) vallás és hit (2) valóság (1) vándorlás (1) várakozás (6) veled az Úr (2) vigasztalás (1) Világítótoronynak lenni kiváltság! (1) viselkedés (1) víz (1) völgy (1) zsákutca (1) the Queen I chose (1) ἐγώ εἰμί (1) Címkefelhő

Linkek

süti beállítások módosítása