Menedék

Írások, bátorítások, történetek.

COMING OUT
Az igazságot veszélyes vállalni

Manapság veszélyes, ha az igazságot képviseljük.
Ha radikálisan ragaszkodunk ahhoz, amit Isten Igéje tanít és ami a törvényében le van írva - amely Jézust idézve úgy foglalható össze:  „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." (Lk 10:27) - egyesek ódivatúnak bélyegezhetnek minket.

Úgy mutathatjuk ki, hogy szeretjük az Istent, hogy betartjuk a parancsolatait. A Tízparancsolatot is, és igen a 7. parancsolatot is... Az embertársainkat pedig szeretnünk kell. És nem csak azt, aki minket szeret, de az ellenségeinket is, főleg őket.  Jézus azt mondta, hogy  nem nem csak azokat kell szeretnünk, akik minket szeretnek (Lk 6:32), hanem szeretni kell az ellenségeinket, áldani azokat akik átkoznak minket és imádkozni azokért akik üldöznek minket (Lk 6:27-28).

maru-lombardo-502137.jpg
Ciki a tisztaságról és a szüzességről beszélni egy olyan világban, ahol a fiatalok 12-14 évesen átesnek az első szexuális "élményükön" (kinek mennyire élmény az első...). Ezt követően a többségük aktív szexuális életet folytat.
Ebben a világban nem trendi a bibliai igazságokat hirdetni.

A posztmodern világban minden csak hozzávetőleges. Az individuális élmények és vélemények az elsők. Nincs egy egyetemes szabályrendszer, vagy törvények. Minden attól függ, én, hogy gondolom.

Megmagyarázzuk, hogy túl drága a moziba elmenni a filmért, túl drága, hogy megvegyem a játékot, operációs rendszert stb. Értsd meg, erre nincs pénzem. De bárhogy is próbáljuk szépíteni, ez lopás.
Hát, becsúszott a gyerek, és nem vagyok rá felkészülve, nem jobb, hogy meg sem születik, minthogy nélkülöznie keljen? Vagy Down szindrómával szület(het)?
Az origo tavaly leközölt egy cikket, mi szerint Izlandon csaknem teljesen sikerült felszámolni a Down kórt.
"Más országok is közel járnak ehhez, Dániában már 98% a betegség leküzdésének az aránya, de Franciaország is 77%-nál jár és az USA is elérte a 67%-os rátát. . A szülők ezekben az országokban komoly összegekre perelhetik az orvosokat, ha műhiba következtében nem jelzik előre a betegséget, hiszen az orvostudomány fejlődésének köszönhetően 99%-os pontossággal ki lehet szűrni a Down-kórt. Fantasztikus. De tényleg, hogy sikerült Izlandon az orvosi csoda, hogy a Down-kórt közel száz százalékos hatékonysággal legyűrték? A rövid válasz a következő: még az anyaméhben egytől egyig megölték a Down-kórral azonosított gyermekeket. Hát így. Az orvosi csoda mögött olyan orvosi műszerek állnak, mint a Hegar-féle hüvelytágító, a hajlított szívócső vagy vákuumaspirátor, az ollószerűen nyitható és zárható, tompa kanalakban végződő úgynevezett abortuszfogó, vagy a középen lyukas kürettkanál. Esetleg injekciós tű. Ezek mind arra alkalmasak, hogy a Down-kóros magzatokat születés előtt elpusztítsák velük.[i] "
Ez nem könnyű téma, mert vannak bizonyos esetek, amikor talán nincs más választás - ha az édesanya élete a tét, vagy olyan fejlődési rendellenesség áll fenn, ami életképtelen magzatot eredményez, aki vagy a szülés előtt, vagy néhány nap múlva meghal. Ám székben az esetekben is keresztényként ott van az isteni faktor. Az Úr tehet csodát.)

Nevezheted akárhogy, mondhatod, hogy az anya döntése és joga, de a Biblia egyértelmű: ez gyilkosság.

Tovább megyek... Ha bibliai értékrendet követsz, akkor több mint valószínű, hogy homofóbnak bélyegeznek, csak azért, mert kimondod, hogy a homoszexualitás bűn. Mi az, hogy nem vagy elfogadó, mi az, hogy nem törekszel arra, hogy az egyenlőségükért harcolj?
Az nem érdekel senkit, hogy te ugyanúgy szereted a meleg embereket, mint a többi embertársadat.
Ugyanúgy követünk el bűnöket, semmivel sem vagyunk jobbak.
Sokszor azt hallani bizonyos pásztoroktól, hogy ostorozzák a homoszexualitást, és ezt kiemelik a többi bűn közül, holott aki lop, csal, hazudik ugyanúgy bűn, talán nem annyira nyilvános, mint a szexuális bűnök.
Nem vagyunk jobbak. Ami jó bennünk se a saját érdekünk, hanem Krisztus megváltó munkájának eredménye.
Nem vagyunk különbek náluk.
Talán annyival járunk előrébb mi, akik keresztények vagyunk, hogy felismertük: bűnösök vagyunk és szükségünk van arra, hogy Krisztus megváltson minket.
Szükségünk van Isten kegyelmére.

"Inkább Isten oldalán állok, és vállalom, hogy a világ elítéljen, minthogy a világgal legyek és Isten ítéljen el.[ii]"



Coming out: keresztény vagyok.
Vállalom, és nem szégyellem.

 


És kiáltok, ha más nem is teszi, és hirdetem Isten Igéjét: nem csak azt, hogy a bűn zsoldja a halál, hanem azt is, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztust meghalt értünk. És aki hisz Jézusban nem fog elveszni.

Végezetül:
Tudod, csak azért mert az emberek azt állítják egy hazugságról, hogy igazság, attól az hazugság marad.



Linkek

[i] http://divinity.szabadosadam.hu/?p=19084

[ii] Idézet a God's not dead c. filmből

A bejegyzés trackback címe:

https://menedekhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr313644420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Menedék

Írások, bátorítások, történetek. Mindezek központjában az a személy Aki teljesen átformálta az életünket: Isten. Megtapasztaltuk, hogy valóságos. Nem csak hallja, ha imádkozunk hozzá, hanem válaszol is rá. Tapasztald meg te is azt, hogy Isten valóságos! Fedezz fel egy új életet!

Címkék

2017 (1) Ábrahám (1) All Lives Matter (1) álom (1) álommeló (1) amikorIstenhallgat (3) az óriások elbuknak (1) a hatalom gyűrűje (1) A kék hajtól Krisztusig (1) A király közöttünk van (1) barát (1) bátorítás (11) bizalom (3) Black Lives Matter (1) bűn (1) Chris Pratt (1) coming out (1) covid-19 (1) csend (1) csónak a vízen (1) Daenerys Targaryen (2) dragons (1) elengedés (1) Elevation Worship (2) elfogadás (1) elvégeztetett (1) emlékezés (1) eső (1) Eszter (1) Fedetlen arccal (1) fenntartó erő (1) film (1) főnix (1) Fordulópont (1) Four Season (1) Frodo (1) from ashes we will rise (1) Game of Thrones (2) görög filozófia (1) gravitáció (1) gyász (1) gyermeki bizalom (1) gyülekezet (1) gyülekezeti helyzet (1) Gyűrűk Ura (1) halál (1) hatalom (1) ha nem is látom hiszek (1) híresség (1) hit (9) hitetlenség (1) hit szemüvege (1) hosszabb út (1) hozzáállás (2) hűség (1) időzítés (1) iga (1) igazság (3) ígéret (1) Immanuel (1) indulj (1) intertestamentális (2) Istentől kapott hatalom (1) Isten üzenetei és bátorításai a sorozatok és filmek világán keresztül (2) Jaycee (1) Jézus (6) Jézus kérdései (6) Jézus Krisztus (3) Jézus Krisztus bizonyítéka (1) kegyelem (3) képmutatás (1) kereszt (1) kereszthalál (1) kerülő (1) keskeny út (1) készen állsz (1) kezdetek (1) Krisztus (1) látni (1) látomás (2) látom ha hiszem (1) légy okos (1) Lépj ki a kerítés mögül! (1) logos (1) magic (1) megéri várni (2) megismerés (1) megtérés (5) Megtérés új élet (1) Megtérés új élet 2 (1) megváltás (1) mélyvíz (1) Menedék (1) Mother of Dragons (2) nagypéntek (2) nehézségek (1) némaság (1) őszintén (1) puszta (3) queen (1) radikális (1) radikális kereszténység (1) rasszizmus (1) remén (1) remény (2) reménység (5) Rend Collective (1) Samu (1) sárkányok (1) something more (1) sorozat (1) szabadság (1) szabályrendszer (1) szél (1) személyes üzenet (3) szemüveg (1) Szent Szellem (1) szenvedés (1) szeretet (1) szolgálat (1) tanítás (9) tanítás.. (1) törvény (1) tűz (1) új (1) új kezdet (1) üzenet (5) vagyok (1) vallás (2) vallás és hit (2) valóság (1) vándorlás (1) várakozás (6) veled az Úr (2) vigasztalás (1) Világítótoronynak lenni kiváltság! (1) viselkedés (1) víz (1) völgy (1) zsákutca (1) the Queen I chose (1) ἐγώ εἰμί (1) Címkefelhő

Linkek

süti beállítások módosítása