Menedék

Írások, bátorítások, történetek.

KINEK MONDOTOK ENGEM? -Máté 16:15
Jézus kérdései sorozat

Monda nekik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. (Máté 16:15-16)
A világban, a körülöttünk lévő emberek sokféleképpen gondolkodnak Jézusról, mi a mi álláspontunk?

Re:

Jézus, számunkra nem több a bölcsnél?
Akinek meghallgatjuk szavát, mert olyan szépen beszél és olyan bölcs, de nem több egy Paulo Coelhonál vagy Müller Péternél. Olyan bölcsességeket fogalmaz meg, amit kiteszünk a Facebookra, képeink alá odabiggyesztjük, de megfogadjuk a bölcsességeket? Úgy élünk? Ameddig kényelmes persze, de miért vennénk komolyan egy Coelhot amikor probléma jön? Nem feladata egy Coelhonak, hogy életviteli tanácsokkal szolgáljon a bajban.

Esetleg prófétaként tekintünk rá?
Az ő szavára már jobban odafigyelünk, hiszen mégis csak egy próféta az próféta, nem csupán egy gondolatokmüllerpétertől. Isten szólt a próféták által, és elég csúnya következménye lehet, ha nem úgy cselekedtünk, ahogy azt a prófétákon keresztül Isten meghagyta. Így nagyobb részt félelemből, egy kicsit szívből, kisebb részt pedig színből megfogadjuk egy próféta szavát. Egy prófétával nem jó lacafacázni.

Jézus csak egy barát számunkra, akihez örömünkkel, bánatunkkal fordulunk?
Ez már egy jobb kategória. A barátainkkal legalább őszinték vagyunk, vagyis legtöbbször, igen, legtöbbször azok vagyunk. Ám hogyan használjuk ezt a barátságot? Vajon az a barát leszünk, aki tényleg mindent megoszt a barátjával, örömöt, bánatot, vagy csak az a barát, aki felhív minket félévente és akkor is csak azért, hogy a panaszáradatát ránkzúdítsa. „olyan szörnyű az életem, már megint csak a problémák, semmi se működik….”

Jézus bolond volt?
Remélhetőleg keresztényként nem gondol senki így Jézusra, de néha amikor olyan parancsot kéne betölteni, amit nem tudunk, vagy inkább nem akarunk, akkor miatyánkban olvasható, hogy érdekes gondolatok tudnak megszületni bennünk.. Gondoljunk csak a miatyánkra: bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak akik ellenünk vétkeztek…. Ha valaki nagyon megbántott, fájdalmat okozott, de úgy keményen, és Isten azt kéri bocsáss meg neki, hogy reagálsz? Uram, hát bolond vagy? Jogos a sérelmem, ne kérd, hogy megbocsássak… hogy kérhetsz ilyet?! A viskó c. Könyvben Macknek meg kellett bocsátania lánya, Missy gyilkosának. Mondhatta volna Mack Istennek, hogy kérhetsz ilyet tőlem? Ugye nem gondolod komolyan!?

Végül tekinthetünk úgy Jézusra, hogy Péter fogalmazott: ő Krisztus, a felkent, az élő isten fia. Isten, megváltó.
A velünk lévő Isten. Olyan valaki, akinek - Isten lévén – teljes irányítása és rálátása van az életünkre, és mindent a kezében tart.
De mekkora Jézust látunk magunk előtt?
Amikor épp nincs szükség rá, vagy istennek nem tetsző dolgokat cselekszünk pici, olyannyira, hogy betesszük a fiókunkba azt gondolva, majd elővesszük, ha nagyobb gond lesz, vagy épp azért tesszük be, mert a fiókból nem látja mit csinálunk éppen…
Jézus hatalmas, dicsőséges! Mindent tud, mindent lát, mégis szeret. Ő -immanuel, a velünk lévő Isten.
Ha még nem ismered olyan formában, ahogy azt Péter mondta, ha még nem látod őt Istenként, Megváltóként, most odaléphetsz hozzá.
Jézus vár rád!

A bejegyzés trackback címe:

https://menedekhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr9313602827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Menedék

Írások, bátorítások, történetek. Mindezek központjában az a személy Aki teljesen átformálta az életünket: Isten. Megtapasztaltuk, hogy valóságos. Nem csak hallja, ha imádkozunk hozzá, hanem válaszol is rá. Tapasztald meg te is azt, hogy Isten valóságos! Fedezz fel egy új életet!

Címkék

2017 (1) Ábrahám (1) All Lives Matter (1) álom (1) álommeló (1) amikorIstenhallgat (3) az óriások elbuknak (1) a hatalom gyűrűje (1) A kék hajtól Krisztusig (1) A király közöttünk van (1) barát (1) bátorítás (11) bizalom (3) Black Lives Matter (1) bűn (1) Chris Pratt (1) coming out (1) covid-19 (1) csend (1) csónak a vízen (1) Daenerys Targaryen (2) dragons (1) elengedés (1) Elevation Worship (2) elfogadás (1) elvégeztetett (1) emlékezés (1) eső (1) Eszter (1) Fedetlen arccal (1) fenntartó erő (1) film (1) főnix (1) Fordulópont (1) Four Season (1) Frodo (1) from ashes we will rise (1) Game of Thrones (2) görög filozófia (1) gravitáció (1) gyász (1) gyermeki bizalom (1) gyülekezet (1) gyülekezeti helyzet (1) Gyűrűk Ura (1) halál (1) hatalom (1) ha nem is látom hiszek (1) híresség (1) hit (9) hitetlenség (1) hit szemüvege (1) hosszabb út (1) hozzáállás (2) hűség (1) időzítés (1) iga (1) igazság (3) ígéret (1) Immanuel (1) indulj (1) intertestamentális (2) Istentől kapott hatalom (1) Isten üzenetei és bátorításai a sorozatok és filmek világán keresztül (2) Jaycee (1) Jézus (6) Jézus kérdései (6) Jézus Krisztus (3) Jézus Krisztus bizonyítéka (1) kegyelem (3) képmutatás (1) kereszt (1) kereszthalál (1) kerülő (1) keskeny út (1) készen állsz (1) kezdetek (1) Krisztus (1) látni (1) látomás (2) látom ha hiszem (1) légy okos (1) Lépj ki a kerítés mögül! (1) logos (1) magic (1) megéri várni (2) megismerés (1) megtérés (5) Megtérés új élet (1) Megtérés új élet 2 (1) megváltás (1) mélyvíz (1) Menedék (1) Mother of Dragons (2) nagypéntek (2) nehézségek (1) némaság (1) őszintén (1) puszta (3) queen (1) radikális (1) radikális kereszténység (1) rasszizmus (1) remén (1) remény (2) reménység (5) Rend Collective (1) Samu (1) sárkányok (1) something more (1) sorozat (1) szabadság (1) szabályrendszer (1) szél (1) személyes üzenet (3) szemüveg (1) Szent Szellem (1) szenvedés (1) szeretet (1) szolgálat (1) tanítás (9) tanítás.. (1) törvény (1) tűz (1) új (1) új kezdet (1) üzenet (5) vagyok (1) vallás (2) vallás és hit (2) valóság (1) vándorlás (1) várakozás (6) veled az Úr (2) vigasztalás (1) Világítótoronynak lenni kiváltság! (1) viselkedés (1) víz (1) völgy (1) zsákutca (1) the Queen I chose (1) ἐγώ εἰμί (1) Címkefelhő

Linkek

süti beállítások módosítása