Menedék

Írások, bátorítások, történetek.

BÁTORÍTÁS - JÓZS 3:5

Isten hatalmas dolgokat cselekedett Izrael fiaival attól a pillanattól kezdve, hogy elhívta Mózest, hogy megszabadítsa népét az egyiptomi elnyomás alól. A fáraóra nem hatott kilenc csapás, csak a tizedik, amikor minden egyiptomi elsőszülött meghalt. Csak az menekült meg, aki levágott egy bárányt és a vérét a háza ajtajára kente. Isten kettéválasztotta a Vörös-tengert, hogy a nép, amelyet kihozott a szolgaság földjéről száraz lábbal keljen át. Éjjel és nappal ott járt a zsidók előtt.


A zsidó nép fellázadt a szabadítója ellen, zúgolódtak, elégedetlenkedtek, pedig víz folyt a sziklából, manna hullt az égből, sőt néha fürjeket is ehettek. Minden lázadás ellenére Isten mégis elvezette őket arra a földre, amit nekik ígért.

9idqigrlute-joshua-earle.jpg

"Szenteljétek meg magatokat Istennek és csodálatos dolgokat fogtok látni!" - ezt Józsué mondja a népnek (Józs 3:5).  Tehát, ha odaszenteljük magunkat Istennek és az ő parancsainak, akkor csodás dolgokat fogunk látni és tapasztalni. Ugyanúgy, ahogy azt Józsué és a nép is megtapasztalta. Isten ott járt előttük, győzelmeket arattak, és megkapták azt a földet, amit kb. négyszáz évvel ezelőtt Isten Ábrahámnak ígért.


Isten egy olyan Isten, aki betartja az ígéreteit. Ahogy megtette ezt Izraellel, ugyanúgy megteszi ezt ma veled és velem is.
2014-ben Isten azt mondta nekem, hogy nagy dolgokat fog mutatni és megismerteti velem az ő nagy nevét. Azóta olyan dolgokat láttam és tapasztaltam, amiről nem gondoltam, hogy bármikor is megtörténik, vagy lehetséges. Volt egy elképzelésem, amit Isten többszörösen felülmúlt, és felülmúl naponta.

Amit Isten a múltban megtett, azt ő ma meg szeretné tenni. Minden csodát,  minden dolgot, amit láttak a zsidók,  amikből később csak egy sztori lett, amiről ma azt gondolják csak mese, Isten meg akarja újra tenni: veled és velem.


A Király közöttünk van!

A bejegyzés trackback címe:

https://menedekhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4513602765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Menedék

Írások, bátorítások, történetek. Mindezek központjában az a személy Aki teljesen átformálta az életünket: Isten. Megtapasztaltuk, hogy valóságos. Nem csak hallja, ha imádkozunk hozzá, hanem válaszol is rá. Tapasztald meg te is azt, hogy Isten valóságos! Fedezz fel egy új életet!

Címkék

2017 (1) Ábrahám (1) All Lives Matter (1) álom (1) álommeló (1) amikorIstenhallgat (3) az óriások elbuknak (1) a hatalom gyűrűje (1) A kék hajtól Krisztusig (1) A király közöttünk van (1) barát (1) bátorítás (11) bizalom (3) Black Lives Matter (1) bűn (1) Chris Pratt (1) coming out (1) covid-19 (1) csend (1) csónak a vízen (1) Daenerys Targaryen (2) dragons (1) elengedés (1) Elevation Worship (2) elfogadás (1) elvégeztetett (1) emlékezés (1) eső (1) Eszter (1) Fedetlen arccal (1) fenntartó erő (1) film (1) főnix (1) Fordulópont (1) Four Season (1) Frodo (1) from ashes we will rise (1) Game of Thrones (2) görög filozófia (1) gravitáció (1) gyász (1) gyermeki bizalom (1) gyülekezet (1) gyülekezeti helyzet (1) Gyűrűk Ura (1) halál (1) hatalom (1) ha nem is látom hiszek (1) híresség (1) hit (9) hitetlenség (1) hit szemüvege (1) hosszabb út (1) hozzáállás (2) hűség (1) időzítés (1) iga (1) igazság (3) ígéret (1) Immanuel (1) indulj (1) intertestamentális (2) Istentől kapott hatalom (1) Isten üzenetei és bátorításai a sorozatok és filmek világán keresztül (2) Jaycee (1) Jézus (6) Jézus kérdései (6) Jézus Krisztus (3) Jézus Krisztus bizonyítéka (1) kegyelem (3) képmutatás (1) kereszt (1) kereszthalál (1) kerülő (1) keskeny út (1) készen állsz (1) kezdetek (1) Krisztus (1) látni (1) látomás (2) látom ha hiszem (1) légy okos (1) Lépj ki a kerítés mögül! (1) logos (1) magic (1) megéri várni (2) megismerés (1) megtérés (5) Megtérés új élet (1) Megtérés új élet 2 (1) megváltás (1) mélyvíz (1) Menedék (1) Mother of Dragons (2) nagypéntek (2) nehézségek (1) némaság (1) őszintén (1) puszta (3) queen (1) radikális (1) radikális kereszténység (1) rasszizmus (1) remén (1) remény (2) reménység (5) Rend Collective (1) Samu (1) sárkányok (1) something more (1) sorozat (1) szabadság (1) szabályrendszer (1) szél (1) személyes üzenet (3) szemüveg (1) Szent Szellem (1) szenvedés (1) szeretet (1) szolgálat (1) tanítás (9) tanítás.. (1) törvény (1) tűz (1) új (1) új kezdet (1) üzenet (5) vagyok (1) vallás (2) vallás és hit (2) valóság (1) vándorlás (1) várakozás (6) veled az Úr (2) vigasztalás (1) Világítótoronynak lenni kiváltság! (1) viselkedés (1) víz (1) völgy (1) zsákutca (1) the Queen I chose (1) ἐγώ εἰμί (1) Címkefelhő

Linkek

süti beállítások módosítása