A vonatos sztori után visszaértem a kollégiumba és elkezdtem átértékelni az életem. Miért élek? Miért történtek meg bizonyos dolgok a múltban? Miért ez? Miért az?
És elkezdtem látni, túllátni a homályon. Meglátni a dolgok mögötti valóságot. Rájöttem, hogy az évek alatt nem voltam annyira egyedül, mint ahogy azt gondoltam. A problémáim nagy része abból származott, hogy mindent magam próbáltam megoldani, ám Isten mindig ott volt a háttérben, arra várva, hogy segítséget kérjek. De én nem tettem. Ám ez az esemény gondolkodásra késztetett. Ideje volt átadni az irányítást.
2006 november 22-én megtértem Istenhez, elismertem, hogy bűnös vagyok és szükségem van Istenre, hogy rendbe tegye és helyreállítsa az életem. Rá kellett jönnöm, hogy Isten elfogad és bármit is tettem, ha őszintén megbánom, ő megbocsát.
Az viszont időbe telt amíg megtanultam, vagy inkább megtapasztaltam azt, hogy nem tudom kiérdemelni Isten jóságát és szeretetét, mert sose tudok elég jó lenni ahhoz, hogy méltó legyek rá. Egyszerűen csak el kellett fogadnom. Akkor és ott, azon a novemberi napom éreztem először azt, hogy Isten nem egy távolról szemlélődő valaki, hanem egy olyan személy aki valóságos. Valóságosabb mint gondoltam volna. Már tíz év eltelt, és rengeteg dolgon mentem keresztül, mégsem gondoltam egy pillanatig sem, hogy rosszul döntöttem volna azzal, hogy teljesen Istenre bízom magam.
Biztos vagyok abban, hogy bármivel is kell szembenéznem, Isten velem lesz. Azóta személyes kapcsolatom van az atyával, Jézussal és a szent szellemmel (egyes egyházaknál szentléleknek mondják. Nyugi ugyanarról beszélünk :) ). Ebből a kapcsolatból az következik, hogy reménységgel tudok a jövőre tekinteni. Nem mondom azt, hogy ha valaki keresztény lesz, akkor minden problémája megoldódik, ez nem igaz. Lesznek problémák, lesznek nehézségek, de a problémák és nehézségek közepette lesz egy plusz amit csak az ismer fel, akinek személyes kapcsolata van az élő Istennel.
Ez a plusz dolog pedig a reménység. Nekünk nem kell aggódni a holnap felől, sem arról mit fogunk majd enni, vagy inni, mer Istennek gondja van ránk, ha az ő útján járunk, akkor a szükségleteinkről Isten gondoskodik. Ezt Jézus mondta a tanítványainak (Máté 6:21-34) hiszek abban, hogy bármivel is kell majd szembenéznem, Isten ott lesz velem. Szívből kívánom, hogy ezt a sorsfordító találkozást te is átéld!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.