Menedék

Daenerys inspirálta az embereket. Azzal, hogy besétált a tűzbe és életre hívta Drogon-t, Rhaegal-t és Viseryon-t reményt adott az embereknek. Megjelentek újra a sárkányok a világban. Sárkányok zenéjétől volt hangos az éjszaka. Olyan esemény volt ez, amit századokkal ezelőtt eltűnt a világból. Csupán mesének gondolták az emberek, régen voltak sárkányok, de az utolsó ami elpusztult alig volt nagyobb egy macskánál... 

Ekkor jött egy fiatal lány, aki egy régi nagy ház egyik utolsó képviselője. Hitt abban, hogy küldetése van, hitt abban, amikor bemegy a tűzbe, a gyermekeivel fog kijönni onnan. Így is lett. Így lett Daenerys Targaryen a Sárkányok Anyja. 

Ez csak a kezdet volt Daenerys számára. Az első lépés. Itt azonban nem állt meg. Essosban elkezdte felszabadítani a rabszolgákat, és minden erejével azon dolgozott, hogy eltörölje a rabszolgaság intézményét. 

Astaporban a Makulátlanokat felszabadította, és azt mondta, hogy innentől szabadok, ha menni akarnak, menjenek, vagy harcolhatnak vele is. A Makulátlanok beálltak Daenerys mögé szabad akaratukból, nem rabszolgaként, hanem szabad emberként. 

Amikor Yunkai-hoz értek Dany megkérdezte Jorah-t, hogy hány rabszolga van a városban? A válasz: 200.000 volt. Erre Daenerys így felelt: "Akkor 200.000 okunk van bevenni a várost." Amikor pedig felszabadította a rabszolgákat azzal, hogy fegyvert adott a kezükbe, felhívta a figyelmet arra, hogy nem ő volt, aki felszabadította őket, hanem önmagukat szabadították fel. 

"Nem vagytok adósaim a szabadságotok miatt. Én nem tudom megadni azt nektek. A szabadságotokat nem birtoklom, így nem tudom nektek adni. Hozzátok tartozik egyedül, és a tiétek. Ha vissza szeretnétek kapni, nektek kell visszavennetek. Egyenként, mindannyiótoknak." A volt rabszolgák reakciója erre az volt, hogy Daeneryst "Anyának" szólították. 

Daenerys Targaryen, a Sárkányok Anyja, a Láncok leverője. Fókuszáljunk egyelőre erre a két titulusra csak ebben a részben. A sárkányokról már írtam korábban, így hát Daenerys felszabadító oldaláról írnék. 

Megtehette volna, hogy a Makulátlanokkal hajóra pattan és Nyugat felé hajózik, és visszatér Westerosra. Szemet hunyhatott volna a rabszolgák felett. Semmi haszna nincs abból, ha felszabadítja őket. Mégis úgy döntött, hogy a hatalmát arra fordítja, hogy az elnyomottak, elveszettek felé forduljon. Olyanok felé, akiknek semmi reményünk nem volt arra, hogy valaha is szabadok legyenek. Olyan emberek felé, akik generációk óta nem ismerték a szabadságot. Akiknek leláncolták az életüket, és nem emberekként, hanem tulajdonként, tárgyként tekintettek rájuk.

Mivel én is hasonló elhívást kaptam - elveszettek felé való szolgálat, olyan emberek felé, akik lehet nem is tudják mennyire elveszettek, vagy éppenséggel nagyon is tudják, de azt gondolják semmit nem tehetnek ellene, és a helyzetükre semmi megoldás nincsen -, így nagyon is együtt tudok érezni Danyvel, és rá tud dobbanni a szívem arra, hogy így fordul azokfelé az emberek felé, akik mások számára érdektelenek. 

Az volt a küldetése, hogy a világot jobb hellyé tegye. Fel akarta szabadítani az embereket az elnyomás alól, legyen az a rabszolgatartó elnyomása, vagy éppen egy zsarnok elnyomása. Ahogy évadról évadra követtem ennek az ezüsthajú Khaleesi kalandját az volt bennem, hogy egyre távolabb és távolabb kerül a sorsától, a küldetésétől. Egyre távolabb kerül attól, hogy hazatérjen Westerosba. Az én életemben is hasonlóképpen történnek, történtek a dolgok. Jelenleg is várom, hogy hajóra pattanhassak és Essosból Westerosra hajózzak. Viszont én jelenleg a Vörös Pusztaságban vagyok és remélem hamar elérem Qarth-ot, és egy rövid időre megpihenhetek...