Menedék

Nézzük meg, hogy a pszichológia mit állít a panaszkodásról:

Panaszkodás öncélú cselekmény, mert bármennyit próbálunk is segíteni a panaszkodó embernek, ő minden megoldási javaslatot hárít, és páratlanul leleményes a kifogások gyártásában. A panaszkodó ember, áldozatnak érzi magát. Sóvárog az után, hogy valaki meghallgassa és ápolják a lelkét. A notórius panaszkodó akkor érzi jól magát, amikor nem érzi jól magát.

Azt figyeltem meg, hogy a világi gondolkodás a panaszkodást nagyon nagy részben (10-ből minimum 7-8 esetben) negatív dologként értékeli. És ez a szám ugyanígy alakulhat, ha keresztényként csak addig jutunk, hogy egymásnak siránkozunk, és kizárjuk Istent.

Jézus földi szolgálatának egyik legnehezebb pontját a Gecsemáné kertben történő események jelenthették. (Máté 26; Mk. 14; Lk. 22)Tudta, hogy el fogják árulni, tudta azt is, hogy egy olyan személy fogja elárulni, aki eddig bizalmasa volt. Jézus tudta, hogy mi vár rá: szenvedés és végül kínhalál.

Ha én lettem volna ebben a helyzetben nem tudom mit reagáltam volna. Elkezdtem volna panaszkodni, hogy mennyi jó és Isten számára kedves dolgot cselekedtem, mégis ilyen véget kell, hogy érjen a történet? Miért én, miért így?

Jézus kifejezésre juttatta a tanítványainak: "Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!"

Durva nem igaz, hogy ilyesmit hallunk a Messiás szájából.   Mégis, hogy képzelte Jézus, hogy ilyet kimond? Nem lehet ilyet "megvallani". Hiszen ez nem méltó egy olyan emberhez mint Jézus Krisztus. Nem méltó egy olyan embernek, aki Krisztust szeretné követni az életben.  Ám Jézus egész földi szolgálata alapján sorra döntögette le a vallási tabukat és a felépített hamis istenképeket...

Jézus őszinte volt. Amikor Lázár meghalt, sírt, amikor az Atyja házát bazárrá változtatták és pénzváltók asztalává tették dühös volt. Nem játszotta meg magát, hogy végig jó képet mutasson magáról. 

Ebből tanulva jótanács: légy őszinte és ne játszd meg magad. Ne mérd magad mások elvárásaihoz.

Földi szolgálatának egyik legnehezebb pontján Jézus így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te."

Miért is állítom, hogy az egyik ha nem a legnehezebb momentum volt ez Jézus életében? Lukács leírja, hogy olyannyira szenvedett, hogy vért verejtékezett. A vérizzadás (haematohydrosis) csak különlegesen erőteljes stresszhelyzet, szorongás esetén lép fel.

Ebben a helyzetben mit tett Jézus? Hogyan tárta fel félelmeit és aggódását az Atyának?
A válaszom az, hogy bizalommal. Azzal a bizalommal, ami Jézus és az Atya kapcsolatát jellemezte végig a földi szolgálata alatt.

Jézus bízott abban, hogy az Atya okkal és céllal engedi meg ezt. Jézus háromszor imádkozott, mindháromszor azzal zárta az imáját, hogy ne az én, hanem a te akaratod legyen meg.

A panaszkodás legnagyobb veszélye, hogy a fókuszt saját magunkra irányítja, arra a helyzetre amiben épp benne vagyunk. Ilyenkor azt gondolhatjuk, hogy ez a probléma túl nagy, így nem lehet rajtunk segíteni.

Ne mondd az Istennek, hogy milyen nagy a problémád, hanem a problémádnak mondd meg milyen nagy az Istened! Panaszold el őszintén – elsősorban Istennek – a bajaid és fájdalmaid, de ne zúgolódj, és ne kezdj el lázadni.

Isten nem fog elküldeni, ha panaszkodsz, nem fogja azt mondani, hogy nem kéne ezt tenned. És egészen addig úgy tárod fel a szíved Isten előtt, hogy nem zárkózol el attól, hogy ő segítsen, be fog avatkozni.

Tanuljuk meg Jézustól, hogy bizalommal tárjuk fel Istennek a dolgainkat, és higgyünk abban, hogy igaz, amit Jeremiás 29:11 állít: Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.