Menedék

Írások, bátorítások, történetek.

MIT TARTOTTAK JÉZUSRÓL KORTÁRSAI?
Jézus kérdései sorozat

Mikor pedig Jézus Cézárea filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: engemet, embernek fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának: némelyek keresztelő Jánosnak, mások illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. (Máté 16:13-14)


Sokféleképpen tekintettek Jézusra kortársai:
Voltak, akik azt gondoltál, egy újabb keresztelő János: egy ember, aki megtérést hirdet.
Egy bölcs, istenfélő ember, akinek jó, ha odafigyelünk a szavára.

Volt, aki már Illésnek vagy Jeremiásnak tartotta, vagy egynek a próféták közül.
De mit is csinál egy próféta? Ő az Isten és a nép képviselője. Képviseli Istent a nép előtt, és a népet Isten előtt. Tehát kettős feladata van. Úgy is tekinthetünk rá, mint egy békéltető emberre, aki mindkét felet ki akarja békíteni egymással, de úgy, hogy mindkét fél érdekeit szem előtt tartja. Ez a hétköznapokban elég elképzelhetetlennek tűnik, mert valamelyik fél érdekei általában jobban érvényre jutnak. De nem csak szócső, és közbenjáró a próféta. Történhetnek csodás dolgok is szolgálata alatt. Volt egy özvegyasszony, akihez illés betért. Csodás módon az a kevés lisztje és olaja, ami volt, nem fogyott el, amíg újra nem lett termés. (a történetet az 1Királyok könyve 17. fejezetében megtalálhatod)

Több helyen hívják Jézust rabbinak.
Egy olyan nagytudású tanítónak, aki ismeri a Tórát, ismeri a szent szövegeket és tanítja, helyesen tudja értelmezni azt.

 siebe-warmoeskerken-220956.jpg

Ez a három kategória pozitív megítélése Jézusnak.
Ám nem csak pozitív titulusokat aggattak a Messiásra. Voltak, akik azt állították, hogy démonok által megszállt, démoni erőket használ, és bolond. (János 10:20)

A lukács evangéliuma 7. fejezet 34. Versében pedig a bűnösök barátjaként hivatkoznak Krisztusra. Ez nem egy kedves cím, nem arra utalnak Jézus kritikusai, hogy milyen jó, hogy nem zárkózik el a bűnös embertől, és akkora szeretet van benne, hogy a paráznáknak és vámszedőknek is jut belőle. A farizeusok és írástudók ezt nagyon negatív jelzőként használják: bűnösökkel vállal közösséget, együtt eszik velük, hogy merészeli ennek ellenére Isten szolgájának mondani magát?

A világban sok kialakult kép él a messiásról. Te hogyan tekintesz Jézusra?

A bejegyzés trackback címe:

https://menedekhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr8513602829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Menedék

Írások, bátorítások, történetek. Mindezek központjában az a személy Aki teljesen átformálta az életünket: Isten. Megtapasztaltuk, hogy valóságos. Nem csak hallja, ha imádkozunk hozzá, hanem válaszol is rá. Tapasztald meg te is azt, hogy Isten valóságos! Fedezz fel egy új életet!

Címkék

2017 (1) Ábrahám (1) All Lives Matter (1) álom (1) álommeló (1) amikorIstenhallgat (3) az óriások elbuknak (1) a hatalom gyűrűje (1) A kék hajtól Krisztusig (1) A király közöttünk van (1) barát (1) bátorítás (11) bizalom (3) Black Lives Matter (1) bűn (1) Chris Pratt (1) coming out (1) covid-19 (1) csend (1) csónak a vízen (1) Daenerys Targaryen (2) dragons (1) elengedés (1) Elevation Worship (2) elfogadás (1) elvégeztetett (1) emlékezés (1) eső (1) Eszter (1) Fedetlen arccal (1) fenntartó erő (1) film (1) főnix (1) Fordulópont (1) Four Season (1) Frodo (1) from ashes we will rise (1) Game of Thrones (2) görög filozófia (1) gravitáció (1) gyász (1) gyermeki bizalom (1) gyülekezet (1) gyülekezeti helyzet (1) Gyűrűk Ura (1) halál (1) hatalom (1) ha nem is látom hiszek (1) híresség (1) hit (9) hitetlenség (1) hit szemüvege (1) hosszabb út (1) hozzáállás (2) hűség (1) időzítés (1) iga (1) igazság (3) ígéret (1) Immanuel (1) indulj (1) intertestamentális (2) Istentől kapott hatalom (1) Isten üzenetei és bátorításai a sorozatok és filmek világán keresztül (2) Jaycee (1) Jézus (6) Jézus kérdései (6) Jézus Krisztus (3) Jézus Krisztus bizonyítéka (1) kegyelem (3) képmutatás (1) kereszt (1) kereszthalál (1) kerülő (1) keskeny út (1) készen állsz (1) kezdetek (1) Krisztus (1) látni (1) látomás (2) látom ha hiszem (1) légy okos (1) Lépj ki a kerítés mögül! (1) logos (1) magic (1) megéri várni (2) megismerés (1) megtérés (5) Megtérés új élet (1) Megtérés új élet 2 (1) megváltás (1) mélyvíz (1) Menedék (1) Mother of Dragons (2) nagypéntek (2) nehézségek (1) némaság (1) őszintén (1) puszta (3) queen (1) radikális (1) radikális kereszténység (1) rasszizmus (1) remén (1) remény (2) reménység (5) Rend Collective (1) Samu (1) sárkányok (1) something more (1) sorozat (1) szabadság (1) szabályrendszer (1) szél (1) személyes üzenet (3) szemüveg (1) Szent Szellem (1) szenvedés (1) szeretet (1) szolgálat (1) tanítás (9) tanítás.. (1) törvény (1) tűz (1) új (1) új kezdet (1) üzenet (5) vagyok (1) vallás (2) vallás és hit (2) valóság (1) vándorlás (1) várakozás (6) veled az Úr (2) vigasztalás (1) Világítótoronynak lenni kiváltság! (1) viselkedés (1) víz (1) völgy (1) zsákutca (1) the Queen I chose (1) ἐγώ εἰμί (1) Címkefelhő

Linkek

süti beállítások módosítása