Mózes tudta, hogy milyen az Isten jelenlétében lenni. Amikor a sinai-hegyen volt és Isten átadta neki a tízparancsolatot, Mózes szinte fürdött Isten jelenlétében és dicsőségében. Később azt kérte Istentől, hogy mutassa meg neki az ő dicsőségét. Isten ezt meg is tette, de az arcát nem láthatta meg. Mégis, Mózes arca ragyogott Isten dicsőségétől, ám ez a dicsőség, ami Mózesre "ragadt" elhalványult.
Olyan ez, mint amikor egy foszforeszkáló tárgyat megvilágít a nap fénye. Miután eltűnik a nap ez a tárgy világít, de csak ideig, óráig. Újra kell a nap, és újra fel kell "tölteni".
Az ószövetség korában csak a próféták, királyok és néhány kiváltásos volt, akik Isten jelenlétét ilyen közelről tapasztalhatták. Ám Jézus eljött, betöltötte a törvényt az első betűtől az utolsóig. Kettéhasadt a kárpit, és ez nem csak annyit jelent, hogy
E L V É G E Z T E T E T T
Hanem azt is jelenti, hogy már nem csupán néha van jogunk bemenni Isten elé. Istennek az a vágya, hogy minden egyes percben az ő jelenlétében legyünk. Nem csak szombaton, vagy vasárnap. Nem csak amikor jut idő bibliát olvasni, hanem minden pillanatban. Jézus megszerezte a jogot, hogy bemenjünk a király elé, nem csak a palota ajtajáig, hanem egészen be, a trónterembe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.