Menedék

Írások, bátorítások, történetek.

IMMANUEL

Körülbelül péntek óta egy torokfájós valamiben vagyok bele.  Minden nyeléssel meg kell küzdeni, de ennek ellenére békességem van, sőt boldog vagyok.
Annyira különös és bizarr, hogy báj nem vagyok jól, mégis boldog vagyok. Érzem Isten jelenlétét magam körül, és a gondviselést is ebben a helyzetben.
Arra jöttem rá, hogy amikor minden klappol és minden szükségletem be van töltve, és a maximumon van, akkor az élet apró dolgait, a kicsi csodákat nem veszem észre.
Isten most is itt van, és érzem ahogy a szeretetével körülölel.


Néha túl nagyok az elvárásaink Isten felé. Néha úgy állunk Istenhez, mintha egy automata lenne: bedobom az imám, ő pedig cselekszik és gyógyít, vagy megmagyarázza mi miért történik. (van rá hitem, hogy Isten meggyógyíthat, de nem ezen múlik az istenkapcsolatom, hogy csoda történik és gyógyszerek nélkül jön el a gyógyulás, egy pillanat alatt.) azt tapasztalom, hogy az Istennel való járás lépésről lépésre történik.

image


 És valljuk be, ez nem egy folyton felfele tartó lépkedés.
Vannak, akik úgy képzelik el az életet, a keresztény életet, hogy az egy egyenes vonalban felfelé ívelő grafikon. Közbe tele van lejtőkkel, sőt szakadékokkal, kanyarokkal, kerülőutakkal. Attól,hogy megtérünk, és átadjuk az életünket Krisztusnak, nem zár Isten minket burokba, ami megvéd a nehézségektől vagy a próbáktól. Igenis jöhetnek próbák, és nehézségek, viszont Isten ígérete a miénk: veled vagyok!


Jób minden viszontagság és csapás ellenére sem tagadta meg Istent, nem tagadta meg a hitét. Elvesztette a vagyonát, elvesztette gyermekeit,  de az Istenbe vetett bizalmát nem vesztette el. Tudta, hogy Isten vele van és nem hagyja el... Bármi lesz is, ha az úrban bízik, nem fog rosszul végződni.
Lehet, hogy épp egy olyan úton jársz, amit nem értesz. Egy olyan úton, ami tele van kihívásokkal és nehézségekkel. Mondok valamit: a bizalmon múlik minden. Képes vagy elhinni, hogy most azon az úton amin jársz, Isten veled van?
Nem egy távollévő Istenünk van, hanem egy "Veled-vagyok" Istenünk.
Immanuel az ő neve. A teremtő Isten úgy döntött, hogy egy olyan Isten lesz aki velünk van. Velünk a nehézségekben, a próbákban, a kudarcokban. Felismered-e Istent, ez a nagy kérdés.
Ha nem találod Istent, az nem azért van, mert nincs ott körülötted, hanem azért mert messze keresed. Egy távol levő Istent próbálsz közelebb hozni, holott ő most is ott van, veled.

A bejegyzés trackback címe:

https://menedekhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7413602835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Menedék

Írások, bátorítások, történetek. Mindezek központjában az a személy Aki teljesen átformálta az életünket: Isten. Megtapasztaltuk, hogy valóságos. Nem csak hallja, ha imádkozunk hozzá, hanem válaszol is rá. Tapasztald meg te is azt, hogy Isten valóságos! Fedezz fel egy új életet!

Címkék

2017 (1) Ábrahám (1) All Lives Matter (1) álom (1) álommeló (1) amikorIstenhallgat (3) az óriások elbuknak (1) a hatalom gyűrűje (1) A kék hajtól Krisztusig (1) A király közöttünk van (1) barát (1) bátorítás (11) bizalom (3) Black Lives Matter (1) bűn (1) Chris Pratt (1) coming out (1) covid-19 (1) csend (1) csónak a vízen (1) Daenerys Targaryen (2) dragons (1) elengedés (1) Elevation Worship (2) elfogadás (1) elvégeztetett (1) emlékezés (1) eső (1) Eszter (1) Fedetlen arccal (1) fenntartó erő (1) film (1) főnix (1) Fordulópont (1) Four Season (1) Frodo (1) from ashes we will rise (1) Game of Thrones (2) görög filozófia (1) gravitáció (1) gyász (1) gyermeki bizalom (1) gyülekezet (1) gyülekezeti helyzet (1) Gyűrűk Ura (1) halál (1) hatalom (1) ha nem is látom hiszek (1) híresség (1) hit (9) hitetlenség (1) hit szemüvege (1) hosszabb út (1) hozzáállás (2) hűség (1) időzítés (1) iga (1) igazság (3) ígéret (1) Immanuel (1) indulj (1) intertestamentális (2) Istentől kapott hatalom (1) Isten üzenetei és bátorításai a sorozatok és filmek világán keresztül (2) Jaycee (1) Jézus (6) Jézus kérdései (6) Jézus Krisztus (3) Jézus Krisztus bizonyítéka (1) kegyelem (3) képmutatás (1) kereszt (1) kereszthalál (1) kerülő (1) keskeny út (1) készen állsz (1) kezdetek (1) Krisztus (1) látni (1) látomás (2) látom ha hiszem (1) légy okos (1) Lépj ki a kerítés mögül! (1) logos (1) magic (1) megéri várni (2) megismerés (1) megtérés (5) Megtérés új élet (1) Megtérés új élet 2 (1) megváltás (1) mélyvíz (1) Menedék (1) Mother of Dragons (2) nagypéntek (2) nehézségek (1) némaság (1) őszintén (1) puszta (3) queen (1) radikális (1) radikális kereszténység (1) rasszizmus (1) remén (1) remény (2) reménység (5) Rend Collective (1) Samu (1) sárkányok (1) something more (1) sorozat (1) szabadság (1) szabályrendszer (1) szél (1) személyes üzenet (3) szemüveg (1) Szent Szellem (1) szenvedés (1) szeretet (1) szolgálat (1) tanítás (9) tanítás.. (1) törvény (1) tűz (1) új (1) új kezdet (1) üzenet (5) vagyok (1) vallás (2) vallás és hit (2) valóság (1) vándorlás (1) várakozás (6) veled az Úr (2) vigasztalás (1) Világítótoronynak lenni kiváltság! (1) viselkedés (1) víz (1) völgy (1) zsákutca (1) the Queen I chose (1) ἐγώ εἰμί (1) Címkefelhő

Linkek

süti beállítások módosítása