Menedék

A reménység pedig nem szégyenít meg! (Róm 5:5a)
Vannak könnyebb és vannak nehezebb időszakok mindenki életében. Jönnek nehézségek, néha próbák is vannak. Az élet egy tengerhez hasonlítható, és az életünk pedig egy csónak ezen a végtelen vízen.

A tenger néha csendes, néha hullámzó, máskor pedig megvadul és egy fékevesztett víztömeggé válik. A csónakot pedig kénye-kedve szerint dobálja. A tenger kegyelmére vagyunk bízva? Ha nem tudunk lehorgonyozni, ha nem találunk biztos pontot, igen.

De a hit a mi horgonyunk, amivel Istenhez rögzíthetjük magunkat. Nagyon nagy szükség van erre, főleg olyankor, amikor a látható szinten csak a nehézségekkel és a problémákkal nézünk farkasszemet.
A remény nem csak rögzít minket, de támpontot is ad. Amikor nehézségeken megyünk keresztül, képesek vagyunk levenni a fókuszt Istenről, és a problémára figyelni. Ha van reménységünk, akkor az kitágíthatja a beszűkült látóterünket és visszairányíthat minket ahhoz, akinek a kezében ott a megoldás: Istenhez.

Az a szó, amit Pál apostol használ ebben a versben (ἐλπίς) nem csak reményt jelent, hanem várakozást is. Vannak helyzetek, amit csak úgy tudunk átvészelni, ha várunk. Az, hogy bizonyos szituációkban nem teszünk semmit, nem azt jelenti, hogy feladtunk volna, hanem azt, hogy bízunk Istenben, és várunk arra, hogy az ő segítségével át tudjunk jutni ezen a problémán.

A következő néhány sor úgy érzem, kimondottan valakinek, vagy valakiknek szól, ez Istennek a személyes szava most hozzád (hozzátok): Isten arra kér, most téged aki ezt olvasod, hogy ahelyett, hogy hadakoznál az elemekkel, és megpróbálnál mindent, hogy kijuss a viharból, ami már régóta dúl, csak nyugodj meg, fordulj oda Istenhez, és add át neki az irányítást. Azt kéri, hogy ne a saját, hanem az ő erejében bízz, és ezáltal ő ki fog téged menteni abból a szituációból, amibe jutottál.

Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat. (Zsolt 27:14)