Menedék

Írások, bátorítások, történetek.

A CSODÁK, MINT KRISZTUS BIZONYÍTÉKAI
János 20:30-31

"Sok más jelt is művelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; ezek pedig azért irattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy [ezt] hívén, életetek legyen az ő nevében." (János 20:30-31)


János evangéliuma a jelek evangéliuma. János nem ír le minden csodát, amit Jézus tett. János tudatosan válogat köztük. De mi a csoda tényleges célja?


A csoda célját János evangéliumában három dologban látom:

  1. Első: bebizonyítsa, hogy Jézus a Krisztus.
  2. Második: bebizonyítsa, hogy Jézus az élő Isten Fia.
  3. Harmadik: a csoda által hitre jussanak az emberek, és örök életük legyen.


Jézus előtt is voltak olyanok, akik arra a címre, hogy Krisztus, vagyis felkent jogosak voltak. A királyokat felkenték, s ha így nézzük, akkor Krisztusok voltak ők is. A valódi felkenetés azonban nem emberektől, hanem Istentől származik. Isten kente fel Jézust a szolgálatra, Isten betöltötte őt a szellemével. Csak Istentől származhat a valódi felkenetés.

image
A csodák bizonyítják, hogy Jézus Isten Fia. Nikodémus úgy nyilatkozott, hogy "Senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele." amikor Jézust el akarták fogni, és ő azt mondta: én vagyok, a katonák hátraestek. Ez egy Isteni kinyilatkoztatás volt. Ugyanolyan súlyú volt, mint a mózesi csipkebokor jelenet. Az ott elhangzott vagyok, aki vagyok és az itteni én vagyok egy és ugyanaz volt. Ugyanaz az Isten, ugyanaz a tekintély, ugyanaz a hatalom.


A csodák erősíthetik a hitünket, s ezáltal örök életünkre is befolyással lehetnek. Ám jó ha tudjuk, hogy nem minden csoda gyakorol hatást az életünkre. Csupán a hittel személt csoda visz előre. Jézus rengeteg embert meggyógyított, de ha azt nézzük, hogy hány ment vissza hálával a szívében, akkor nagyjából csak 10%.
Láthatunk csodákat, sőt gyógyulhatunk meg mennyei módon, történhetnek velünk olyan csodák, melyektől az épeszű ember az agyát eldobja, de semmi hasznunk nincs belőle, ha nem hittel ragadjuk meg őket. Ha csupán úgy tekintünk a csodára, mint egy szükséges szolgáltatásra, melyet Istennek azért kell nyújtania, mivel mi szolgáljuk őt, (még ha  Isten  - valami megmagyarázhatatlan oknál fogva  - ilyen hozzáállás ellenére is tesz csodát az életünkben) örökkévaló hatása nem lesz. Bármennyire is király a földi szinten nézve.


Az evangéliumot sem lehet földi szinten értelmezni. Az egész evangéliumot hittel lehet csupán megragadni, mert emberi ésszel lehetetlen Isten dolgait felfogni. János evangéliuma azzal a céllal íródott, hogy hitre jussunk, s örök életet nyerjünk Jézus Krisztus által.


Amikor hallod Isten szavát, ne keményítsd meg a szíved, hanem fogadd be, nyisd meg, s lásd meg Isten fiát miközben az evangéliumot olvasod, mert az evangélium valódi célja, hogy higgyünk Jézus Krisztusban, Isten Fiában, s örök életet nyerjünk őáltala.

A bejegyzés trackback címe:

https://menedekhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr5713602789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Menedék

Írások, bátorítások, történetek. Mindezek központjában az a személy Aki teljesen átformálta az életünket: Isten. Megtapasztaltuk, hogy valóságos. Nem csak hallja, ha imádkozunk hozzá, hanem válaszol is rá. Tapasztald meg te is azt, hogy Isten valóságos! Fedezz fel egy új életet!

Címkék

2017 (1) Ábrahám (1) All Lives Matter (1) álom (1) álommeló (1) amikorIstenhallgat (3) az óriások elbuknak (1) a hatalom gyűrűje (1) A kék hajtól Krisztusig (1) A király közöttünk van (1) barát (1) bátorítás (11) bizalom (3) Black Lives Matter (1) bűn (1) Chris Pratt (1) coming out (1) covid-19 (1) csend (1) csónak a vízen (1) Daenerys Targaryen (2) dragons (1) elengedés (1) Elevation Worship (2) elfogadás (1) elvégeztetett (1) emlékezés (1) eső (1) Eszter (1) Fedetlen arccal (1) fenntartó erő (1) film (1) főnix (1) Fordulópont (1) Four Season (1) Frodo (1) from ashes we will rise (1) Game of Thrones (2) görög filozófia (1) gravitáció (1) gyász (1) gyermeki bizalom (1) gyülekezet (1) gyülekezeti helyzet (1) Gyűrűk Ura (1) halál (1) hatalom (1) ha nem is látom hiszek (1) híresség (1) hit (9) hitetlenség (1) hit szemüvege (1) hosszabb út (1) hozzáállás (2) hűség (1) időzítés (1) iga (1) igazság (3) ígéret (1) Immanuel (1) indulj (1) intertestamentális (2) Istentől kapott hatalom (1) Isten üzenetei és bátorításai a sorozatok és filmek világán keresztül (2) Jaycee (1) Jézus (6) Jézus kérdései (6) Jézus Krisztus (3) Jézus Krisztus bizonyítéka (1) kegyelem (3) képmutatás (1) kereszt (1) kereszthalál (1) kerülő (1) keskeny út (1) készen állsz (1) kezdetek (1) Krisztus (1) látni (1) látomás (2) látom ha hiszem (1) légy okos (1) Lépj ki a kerítés mögül! (1) logos (1) magic (1) megéri várni (2) megismerés (1) megtérés (5) Megtérés új élet (1) Megtérés új élet 2 (1) megváltás (1) mélyvíz (1) Menedék (1) Mother of Dragons (2) nagypéntek (2) nehézségek (1) némaság (1) őszintén (1) puszta (3) queen (1) radikális (1) radikális kereszténység (1) rasszizmus (1) remén (1) remény (2) reménység (5) Rend Collective (1) Samu (1) sárkányok (1) something more (1) sorozat (1) szabadság (1) szabályrendszer (1) szél (1) személyes üzenet (3) szemüveg (1) Szent Szellem (1) szenvedés (1) szeretet (1) szolgálat (1) tanítás (9) tanítás.. (1) törvény (1) tűz (1) új (1) új kezdet (1) üzenet (5) vagyok (1) vallás (2) vallás és hit (2) valóság (1) vándorlás (1) várakozás (6) veled az Úr (2) vigasztalás (1) Világítótoronynak lenni kiváltság! (1) viselkedés (1) víz (1) völgy (1) zsákutca (1) the Queen I chose (1) ἐγώ εἰμί (1) Címkefelhő

Linkek

süti beállítások módosítása